Rizsrakéta vezetés

Ősszel érkezik az új Honda Jazz

A Honda azt ígéri, hatékonyabb lesz a negyedik generáció, mint bármelyik korábbi, ugyanakkor megőrzi az elődök előnyös tulajdonságait is.

Honda Jazz 2020 kémfotók

Így megmarad a középre beépített üzemanyagtartály, amely a megszokottnál kedvezőbb helykihasználást tesz lehetővé, és a sokféleképp állítható ülésrendszer is. Állítólag a hibrid változatba – amely Európában az egyetlen lesz – új, két villanymotoros hajtásrendszer kerül. Ez a plusz motor ellenére kevesebb helyet foglal, mint az elődje.

A további részleteket egyelőre csak sejteni lehet, biztosat csak a Tokiói Autószalonra időzített premier után tudunk majd. Ám egyesek már most tudni vélik, hogy a hibrid hajtás lényegében ugyanaz lesz, ami az Insight-ban már elérhető, 1,5 literes motorral és 150 lóerő feletti összteljesítménnyel.

Forrás: https://totalcar.hu/magazin/hirek/2019/09/28/osszel_erkezik_az_uj_honda_jazz/