Rizsrakéta vezetés

Nem lesz Type-R a Honda e-ből

Nem mintha nagyon vártuk volna, de a Honda egyértelművé tette: nem lesz Type-R-változat az új kis villanyosukból. Más a célközönség.

Idén a Honda is meglépte azt, amit az évtized végéig várhatóan minden számottevő autógyártó megtesz és kijött első tömeggyártott villanyautójával. Az e-vel egy relatív kis közönséget céloznak be, a retrós külsőért és a digitális cuccokban erős belsőért pedig komoly árat kérnek: tízmillió forint körüli kezdődik az e, azaz ott, ahol a VW méretben és hatótávban is lényegesen nagyobb új villanyosa, az I.D.3.

Pedig akár ilyen is lehetne

A Honda e projektmenedzsere, Hitomi Kohei beszélt az Autocarnak a további tervekről. Ő is a digitális erősségeket emelte ki és mint mondta, a jövőben is ez lesz a fő vezérvonal. A kütyüfanok marad a célcsoport, és még ha a villanyhajtást könnyen fel is lehetne tolni pár lóerővel, nem mennek el ebbe az irányba, nincs tervben Type-R-változat. Akkor mi várható az e-vel a folytatásban? A Honda kütyüs újdonságainak jó bemutató terep lesz, ezzel együtt a projektmenedzser egyre több mesterséges intelligenciát ígér bele.

Forrás: https://totalcar.hu/magazin/hirek/2019/09/17/nem_lesz_type-r_a_honda_e-bol/

Szeretnéd megtudni, milyen érzés vezetni a Hot Hatch-ek királyát, a Honda Type R-t? Gyere és vegyél részt élményvezetésünkön!